Kicsi kocsi, babakocsi

Amikor a párommal úgy döntöttünk hogy babát szeretnénk, sok nehézség és elvégzendő feladat nem jutott az eszünkbe. Mármint, ez persze így normális, hogy először csak arra gondol az ember, hogy mekkora öröm családot alapítani, egy gyerkőcöt felnevelni. Igen ám, de rengeteg dolog és elintéznivaló van, ami együtt jár a gyerekneveléssel. 

Mi ezekkel persze csak akkor szembesültünk, amik már a bőrünkön tapasztaltuk, hogy ahogy gömbölyödök úgy sürget az idő egyre jobban a rengeteg elintézni valóval. Ki kell találni, hogy mi legyen a gyerek neve, hogy hol aludjon, ezt aztán be is kell rendezni. Ehhez persze meg kell venni mindent, nem csak a kiságyat, hanem rengeteg bútort, etető széket, játékot, tisztálkodó eszközt… a lista végtelen hosszúnak látszik, ezzel szemben az anyagi keret persze véges és vészesen gyorsan fogy. Meg az idő is. De, hogy a témánál maradjak a hasonlatommal, sok bába közt elvész a gyerek, így hiába osztogatott minden családtag kért vagy kéretlen tanácsokat, nem tudtunk, hogy hogyan  és mivel kezdjünk hozzá.

Egyik este tehát összeültünk egy finom vacsora mellett, és írtunk egy listát az elintézni valókról, hogy lássuk egybe a teendőket. És akkor ez alapján tudunk költségvetést készíteni, látjuk hogy mi az amit még nem intéztünk el, stb. Amikor kész lett a lista, megakadt a szeme egy elemen. Babakocsi. Teljesen pánikba estem. Hiszen nem tudom milyen az a jó babakocsi, milyen kritériumok alapján kell elkezdeni keresni, meg egyáltalán hol? És persze vannak a rémhírek, amiket a messzi családtagok terjesztenek, hogy egy babakocsi milyen megfizethetetlenül drága, mekkora vele a nyűg, milyen nehéz rendeset találni.

A párom megpróbált lenyugtatni, és el is kezdett egyből kutakodni az interneten. Aztán tök gyorsan talált is egy jónak tűnő weboldalt, ahol multifunkciós babakocsikat árultak. Elkezdte mutogatni hogy itt megvan minden szükséges információ ahhoz, hogy kiválasszuk a tökéletes multifunkciós babakocsit. 

Megbeszéltük, hogy az első, és legfontosabb szempont a baba biztonsága. Úgy tűnt, ennek a kritériumnak teljesen megfeleltek ezek a babakocsik. A gyártó hatalmas tapasztalattal rendelkezik, már a ’30-as évek óta babakocsikat gyárt. Ez mindenképpen jó előjel. Aztán, a babakocsiban 5 ponton záródó biztonsági öv van, ami erősen tartja a kicsit, ugyanakkor kényelmes is. Egy gombnyomással feloldhatóak a csatok, ugyanakkor a gyerek ezekhez nem fér hozzá.

Az első kerekek rezgés és ütésállóak, amik felfogják és elnyelik az út zötykölődését, így segítik hogy az utazás minden területen kényelmesen utazhasson. A kerekek könnyen mozognak minden irányba, így kényelmesen irányítható a babakocsi, sőt, biztonságosan le is fékezhetünk vele egyetlen lépéssel. A belső huzat könnyen leszedhető és tisztítható, így nem kell azon aggódnunk, hogy esetleg koszos környezetbe kerül a kicsi. És még vízhatlan is az egész babakocsi, tehát nem kell attól sem félni, hogy esetleg a baba megázik vagy megfázik. 

Egy másik fontos szempontot az jelentette, hogy könnyen szállítható legyen. Sokat mozgunk ugyanis kocsival, megyünk egyik városból a másikba meglátogatni a nagyszülőket, vagy csak kirándulunk egyet. Szerencsére, ezekhez a babakocsikhoz lehet kapni autós ülést is, így a gyerek majd autóban is könnyen utazhat. A babakocsi többi része pedig egyszerűen, pár mozdulattal összecsukható egész laposra, így bárhol könnyen lehet szállítani vagy tárolni. A párom gyorsan ki is szaladt az autóhoz, hogy lemérje, mekkora a csomagtartó és mekkora babakocsi fog elférni benne. Szerencsére az itt lévő választék annyira kényelmes és kompakt, hogy simán befér az autónkba. 

Aztán persze a mi kényelmünk sem utolsó. De ezen nem kell aggódnunk, ha multifunkciós babakocsit veszünk. Az irányítása kényelmes, egyszerűen lehet vala sétálni mert a kerekeknek nagyon jó a tapadása minden felületen, és 360°-ban mozogtak. A vázszerkezete könnyű és kompakt, tehát nem lesz megerőltető a tologatása. A fogantyúja állítható, hogy mindig a kényelmes magasságban tudjuk használni. Vannak  hozzá különféle táskák és bevásárló kosarak, ahova könnyen betehetjük a baba cuccait, pelenkát, cumis üveget, ilyesmiket, és a saját holmijainkat is. Még a bevásárlás is elfér alul az ülés rész alatt. 

Ami még nekem nagyon tetszett, hogy egész sokáig fogjuk tudni használni ezt a babakocsit, mert 0-tól 4 éves korig ajánlják. Az ülő rész leszerelhető, és kicserélhető egy külön sport részre, hogy a nagyobbacska gyerekek tudnak ülni. Ez teljesen kényelmesen állítható, szinte mindenhogy. Tudjuk a támlát dönteni, a lábtartót emelni vagy akár meg is fordíthatjuk az ülés annak függvényében, hogy velünk szembe vagy menetirányba nézzen a kicsi. Komolyan mondom, ha ez a multifunkciós babakocsi tényleg olyan szuper mint ahogy tűnik, teljesen leszokok az autókázásról, és gyalog megyek majd mindenhova!

A párom örült, hogy sikerült jobb kedvre derítenie, és én is megnyugodtam, mert éreztem, megtaláltuk a tökéletes választást! Az árra vetettünk még egy pillantást. Aztán megkönnyebbülten felsóhajtottunk. Nem is olyan drága! A nagynénik riogatásához képest, kifejezetten jó áron van. Ha pedig az ár-érték arányt nézzük, akkor meg pláne szuper. Biztosan bele fog férni a keretbe, amit a születendő gyerkőcünkre tudunk szánni. Én meg már teljesen kétségbe estem, hogy majd úgyis mennyire drága lesz! És ezzel az állítható ülés dologgal még sokáig is tudjuk használni, és nem kell újat venni majd. Sőt, amilyen strapabírónak tűnik, talán majd egy következő kisbabának is jó lesz…

És még egész szép is –  jegyezte meg a párom. És valóban, igazán impozánsra tervezték őket. Látszott az anyagon a minőség és az, hogy a készítők tényleg értettek a dolgukhoz. Nem volt túl hivalkodó a megjelenése, amit itt most kifejezetten pozitív értelemben értek, de mégis, egyszerűen jó volt ránézni. 

A szállítási feltételek is nagyon barátságosak voltak, ugyanis az oldal ingyenes szállítást garantált 100.000 forint vásárlás felett. Ez nagy könnyebbség, hiszen gondoljunk csak bele, hogy egy babakocsi mekkora csomag, a szállítása is biztos nagyon drága lehet. De így ezen nem kell stresszelnünk. El is határoztuk, hogy még aznap megrendeljük. Kiválasztottunk egy halványkék kivitelt, ami mindkettőnknek nagyon elnyerte a tetszését és az extrái is a legkedvezőbbek voltak. 

Nagy megkönnyebbülés volt kipipálni a listánkon a multifunkciós babakocsi tételt. Mert már egy lépéssel közelebb vagyunk ahhoz, hogy ha majd megérkezik a közös gyermekünk, mindent megadhassunk neki. Az biztos hogy nagyon fogjuk szeretni őt. És szívesen megadjuk neki a legjobb babakocsit. Már alig várom, hogy kipróbálhassuk élesben is a babakocsit. És persze azt, hogy végre a kezemben tarthassam a közös gyerekünket, aki rengeteg örömöt fog hozni az életünkbe! Az anyaság nagy kaland lesz, de már nem félek tőle, mert tudom, hogy minden meglesz amire igazán szükségünk lesz.