Negyedik tippem: mixertanfolyam csakis egyedül!

Egyszer volt egy barátnőm, aki kicsit őrült volt, de nem annyira a rossz értelemben. Bár akkoriban hozzám ilyen ember illett, hiszen én is őrült voltam, az autók őrültje.

mixertanfolyam

mixertanfolyam

Nem voltunk sok ideig együtt, viharosan léptünk be egymás életébe, és hasonló módon léptünk ki a kapcsolatból. De azért sok kedves emlékem kötődik hozzá. Egyszer elhatároztuk, hogy elmegyünk egy mixertanfolyamra. Ne kérdezze senki, hogy miért pont oda, és hogyan jutott eszünkbe. Valahonnan biztosan jött a sugallat, de már nem emlékszem rá, hogy honnan.

Közel az ő lakásukhoz volt a mixersuli, hetente, azt hiszem, egyszer vagy kétszer jártunk órára. A baj csak az volt, hogy még azelőtt sikerült szakítanunk, hogy a tanfolyamnak vége szakadt volna… Kellemetlen helyzet, senkinek nem ajánlom! Főleg, hogy – ahogyan azt már említettem –, nem békében váltunk el. Így kellett még végigállni, – ülni két alkalmat. Akkor egy időre megutáltam a koktélokat… Azaz nem azokat utáltam meg, csak mindig ezekre a kínos alkalmakra emlékeztettek. Azóta persze kigyógyultam ebből a rossz emlékből, de azért még mindig érdekesnek találom, hogy milyen kiszámíthatatlan helyzeteket tud produkálni az élet. Utólag persze sokkal kevésbé fájdalmas és kínos, mint akkor volt. Ma már inkább csak egy jó sztori, de akkor mégis az életem volt.

A bejegyzés kategóriája: Egyéb
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.