Újabb tipp: ha van kocsid, aktatáskád miért ne lehetne?

A cím láttán elsőre biztosan furcsán nézel, mert senki nem szokta nézni, hogy mi van a kezedben, ha kiszállsz az autóból. Vagy mégis? Hiszen néha mindenkivel megesik, hogy valami csak úgy szemet szúr. Mondjuk egy férfi aktatáska. Talán pont azért, mert nekem sem tűnik szokványos dolognak.

Éppen egy nagy bevásárlásra érkeztünk az egyik ismert áruházhoz, természetesen kocsival. Amint kiszálltunk, és még az asszony kicsit pipiskedett a tükörben, én észrevettem, hogy egy régi ismerős parkol le mellettünk. Kiszálláskor egy aktatáska volt a kezében. Nem mondom, hogy nem lepett meg a látvány, mert nehezen tudtam összerakni a kettőt, régen nem ilyen aktatáskás figuraként ismertem ezt az embert.

Rá is kérdeztem a nagy váltás okára, és elmesélte, hogy most egy építkezési vállalat irodájában dolgozik, ezért ad egy kicsit a megjelenésére. Mit ne mondjak, látva ezt a régi ismerőst, nekem is megfordult a fejemben, hogy kéne nekem egy aktatáska. A választást azonban semmiképpen sem bíznám az asszonyra, mert néha mellényúl, nekem pedig kifejezetten egy férfi aktatáska mutatna jól, így nem hagyhatom, hogy a véletlen döntsön.

Mivel úgyis régen találkoztam ezzel az ismerősömmel, vásárolni meg inkább az asszony szeret, mi csak kísérőként egy-egy dolgot a polcról lekapva beszélgettünk. Lezajlott a szokásos élettörténet-mesélés, majd rátértünk az aktatáska témára. Bevallotta, hogy már fogalma sincsen, honnan szerezte, így nem jutottam túl sok érdemi információhoz.

Na persze nem hagytam ennyiben a dolgot, ha valamit kinézek magamnak, akkor addig nem engedem el, amíg meg nem szerzem, és már a saját tulajdonomként tehetem le. A vásárlás után hazaérve a saját kezembe vettem az ügyet, és hamar rá is bukkantam a Bagbox Webáruházára, ahol elég bő férfi aktatáska választék várt rám. Persze kaptam is rendesen az ívet az asszonytól, hogy kezdek olyan lenni, mint egy nő. Valóban, borzasztó dolog, ha nem csak a nők vásárolnak a neten… Rá is hagytam a dolgot, és nemes egyszerűséggel nézelődtem tovább.

Mivel több fazonban és színben is elérhetőek ezek az aktatáskák, nem éppen könnyű a választás. Talán valóban tanakodtam annyi ideig a vásárláson, mint egy nő szokott, de néha azért ez is belefér. Javítsatok ki, ha tévedek!

Szóval ott tartunk, hogy megtaláltam azt a táskát, amiről úgy éreztem, hogy illik hozzám. Az asszonynak nem igazán tetszett, bár neki szinte sose jó semmi, így bátran megrendeltem a kiválasztott darabot. Fanyalgó asszony ide vagy oda, nem bántam meg. Egy férfinak mégiscsak férfi aktatáska kell, nem valami kislányos hátizsák! Tudom, ezzel sem ért mindenki egyet.

Felkészülve minden eshetőségre, vártam a csomagomat. Nem szégyellem bevallani, most átváltoztam kisgyerekké, hiszen a gyerekek szoktak mindent izgatottan várni. Amikor megérkezett, akkor azért próbáltam felnőttként viselkedni, ami hellyel-közzel sikerült is. Miután élőben is látható volt az aktatáska, már egy rossz szót nem hallottam az asszony szájából. És én is megnyugodtam, mert tudtam, hogy nem döntöttem rosszul, amikor egy számomra teljesen ismeretlen webáruházból rendeltem.

Nem sokkal azután, hogy én is aktatáska-tulajdonossá váltam, ismét összefutottunk ezzel a régi ismerőssel. Kicsit furcsa is, mert évente általában egyszer sodor a sors minket egymás útjába, most pedig rövid időn belül kétszer is sikerült. Már messziről vigyorgott, ahogy meglátta kezemben az aktatáskát. Meg is jegyezte, hogy tudta nagyon jól, én vagyok olyan találékony, és megtalálom majd azt, ami kell nekem. Persze el is kellett árulnom, hogy honnan szereztem, mert ő már szeretné lecserélni a régit.

Mintha én lennék a nap hőse, úgy mondtam el a férfi aktatáska lelőhely titkát. Úgy éreztem magam, mint egy kis rövidfilmben, ahol az aktatáskákat kell megtalálnom, és én vagyok a szuperhős, aki felfedezi a Bagbox Webáruházát, ezzel megváltva a világot.